Érdekes megoldással éppen a vég eljövetelekor tekintünk vissza  a kezdetekre, a Hellsing ugyanis 2008. szeptember 29-én egy meghökkentő utolsó fejezettel véget ért. Hirano Kohta 1997-ben a világra szabadította mangájának különböző szervezetekbe tömörülő bizarr figurái bő egy évtizede dolgoztak egymás likvidálásán, mi pedig ugyanennyi ideje szurrkoltunk, hogy a nekünk legkedvesebb a porondon maradjon. Életünk egy meghatározó szakasza zárult le, de ne csüggedjünk: fájdalmunk enyhítésére most megérkezett a GONZO stúdió tizenhárom részes klasszikusa!

Master of Monster (Szörnyek Mester)

Egy valamirevaló angol nemesi Kúriában a falnak is füle van, a komornyiknak szeme sem áll jól, a pincében pedig minimum egy jól felszerelt várbörtön található. A Hellsing-család londoni erődítménye megfelel a követelményeknek, a szobák vaskos falai nem garantálják a magányt, a komornyik egy második világháborút megjárt ex-vámpírvadász és fegyverszakértő veterán, a pincét pedig vámpírok lakják. A ház úrnője, a királynő szolgálatában álló Sir Integral Wingates Hellsing szent küldetést teljesít: apja örökébe lépve, és a Hellsing-család utolsó sarjaként a szigetországot védelmező brit Királyi Protestáns Lovagrend, rövidebb nevén a Hellsing vezetője. Szervezete elsősorban a vámpírok irtására specializálódott, ennélfogva léte és ténykedése a nyilvánosság előtt szigorúan titkos. Magánhadserege mellett Miss Hellsing hathatós támogatást kap a tizenkét fős, befolyásos politikusokból és üzletemberekből álló ún. Kerekasztaltól, de a már említett, teafőzéstől a helikoptervezetésig mindenhez értő, „halál angyala” becenevű komornyik és bizalmas, Walter is elkél a háznál. Az aduász azonban a ház alagsorának sötétjében heherésző, szolgai státuszban is meglehetősen öntörvényű vámpír, Alucard, aki pontosan tisztában van vele, hogy a szervezet sikeres működése tőle függ. Mert ki tudna a leghatékonyabban szörnyeket és legfőképpen vámpírokat írtani, ha nem egy igazi vámpír? A Hellsing-család által elfogott és mindenféle ködös rituálék útján behódolásra kényszerített Alucard ráadásul nem holmi tucatvámpír, hanem – mint azt álneve is sejteti – a havasalföldi Drakula személyesen. Ő és Integra a sorozat főszereplője, kettejük visszás kapcsolata pedig a történet egyik sarokpontja, hiszen számosutalás utalás igyekszik mélyíteni gyanúnkat, miszerint többről van szó egyszerű szolga-gazda viszonynál. Mindketten rendkívül büszkék és akratosak, így Alucard rosszul viseli alávetettségét, ugyanakkor csodálja a sok támadást elszenvedő Integra erejét és elszántságát – nem mindenki nézi jó ugyanis jó szemmel, hogy a protestáns lovagrend élén egy fiatal nő áll. A Hellsinget érő számos csapás túlélésében segít még az egykori rendőrlány, ma amatőr vámpír Seras Victoria, aki Alucardnak köszönheti élőholt életét és hű szolgájaként igyekszik megfelelni mestere magas elvárásainak. Gyakran az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, kezdeti szerencsétlenkedése és nyomozgatása nyújt bevezetést a Hellsing borongós világába, ahol valójában nem szörnyetegek, hanem az őket irányító emberek testesítik meg az igazi gonoszt. A Hellsing szervezete egy pusztulást sürgető ismeretlen erő és egy rakás mesterségesen létrehozott „művámpír” mellett a pápától elszakadt anglikán egyházat ellenségnek tekintő katolikus különítménnyel, az áruló Júdásról elnevezett Iskariótiakkal is kénytelen szembenézni. Vérfürdőre vágyóknak semmiképp sem kell aggódniuk, a földi pokol londoni változata többszörösen biztosítva van.

Generálszósz, pro-kontra

A maga nemében etalonnak számító 2001-es tévésorozat minimum egy animés nemzedék számára vált meghatározóvá, főszereplője, a halhatatlan és elpusztíthatatlan „no-life king”, Alucard pedig máig legyőzőre vár (csak elméleti matekkal ne nyaggassuk, az nem fekszik neki). Hosszabb szünet után 2006-ban utánpótlásként a mangát lehető leghűbben követni próbáló, évente két hosszú epizóddal jelentkező Hellsing Ultimate OVA, melynek sikere óta a régi sorozatra sokan csak tökéletlen elődként tekintenek. Az OVA-sorozat valóban jobb elődjénél, de már csak különbözőségük miatt is igazságtalanság elfeledkezni az eredeti érdemeiről. Mivel a Hellsing készültekor Hirano mangája még csak a második kötetnél járt (véletlen egybeesés, hogy a magyar kiadás is éppen itt tart), az anime története egy ponton túl teljesen elrugaszkodik a mangától és számos új szereplő bevonásával egészen más irányt vesz. A GONZO részéről mindenképpen értékelendő, hogy a Hellsing lényegét jelentő pozőrködés és gyilkolászás megtartása mellett megpróbálta a drámai töltet fokozásával sötét tónusú, komor hangulatú vámpírtörténetet alkotni. Emellett a kötelező alapelemek, így az összes vámpírklisé, a szinte vallásháborúba torkolló, nevetségesen eltúlzott vallási ellentét és az 1000%-os brit felsőbbrendűség-tudat parodizálása sem maradtak ki. A Hellsing hangulat terén alakít igazán maradandót: az abszurditásuk miatt vicces vagy hátborzongató, esetleg egyszerűen csak nagyon véres jelenetek hatásosságát elmebeteg zene és sátáni kacajok sora fokozza. Az erős árnyékolást és sötét színeket használó grafika szokatlansága a főbb mangás jegyek átvételének következménye, a karakterek sokféle ábrázolása ezerarcúságukat is biztosítja. Az animációra nem lehet komoly panasz, állóképekből talán kicsit több van a kelleténél, és néha előfordulnak elnagyolt részletek, de a már-már szürreális végső harc és többi alakváltással egyéb finomságokkal járó összecsapás bőven kárpótol.  Ishii Yasushi két CD-nyi muzsikája nehezen hasonlítható össze az eddig hallott zenékkel, kiszámíthatatlan, a képernyőn történtekhez nagyszerűen igazodó dallamaival és halandzsa szövegeivel az anime lelkét adja. Jazz, Rock, tüctüc, szerelmes dalocska – a sorozatot zeneileg máig nem sikerült felülmúlni, és az OST van annyira emlékezetes, hogy az egyszeri néző később se csak a nyitó alatt szóló World without logos (Logos neki world) című klimpírozós számra emlékezzen. Hogy a hangoknál maradjunk, köztudott, hogy a vámpír igen manipulatív bestia. Alucard hangját Nakata Jouji kölcsönözte, a hallójáratot simogató mélységesen mély hangjától bárki hátán felállna a szőr a gyönyörtől, függetlenül attól, hogy éppen fenyeget, gúnyol, kiabál, kacag vagy csak elégedett hörrentéseket hallat. Az úr veterán „gonosz hang”, de a többi szereplő is hasonlóan hiteles japánul, így a mi szinkronszínészeink ezúttal különösen nagy kihívással állnak szemben. Mi nagyon szurkolunk. A Hellsinget beállítottságtól függően lehet szeretni és lehet utálni. Nagyjából úgy működik mint egy Tarantino-film: provokatív, van stílusa, van benne vér és erőszak, van benne trágár beszéd, az állandóan pózoló és szellemeskedő szereplők pedig a legalkalmatlanabb pillanatokban is képesekleállni frappáns párbeszédre. Abszurd, morbid, pesszimista, minden egyes percét áthatja a fekete humor. ALAPMŰ!!!